• 3 hónap telt el az utolsó módosítás óta
  • 2perc
  • 341szó
  • 343olvasás

2024 első napján hunyt el Niklaus Emil Wirth svájci informatikus, aki számos különböző programnyelvet fejlesztett ki.

Wirth 1934. február 15-én született Winterthurban, s 25 évesen szerzett villamosmérnöki oklevelet Zürichben, majd 1960-ban a kanadai Université Laval egyetemen szerzett mesterfokozatot. 1963-ban doktorált az Algol 60 nyelv általánosításáról a Berkeley-en. Dolgozott a Stanford Egyetemen, a Zürichi Egyetemen, majd a Svájci Szövetségi Technológiai Intézetben is. Közben kétszer a Xerox Palo Alto-i Kutatóintézetében tanult.

1966-ban Helmut Weberrel kidolgozta az Euler programozási nyelvet, amely tulajdonképpen az Algol 60 kiterjesztése volt. Tony Hoare-ral együttműködve Algol W nyelvet, valamint az Algol 68 fejlesztésében is részt vett.

Ezek után látott hozzá ahhoz a nyelvhez, amely miatt milliók ismerték meg a nevét, hiszen 1968 és 1972 között gyakorlatilag egyedül fejlesztette ki a Pascal nyelvet, amely évtizedekig az oktatás nyelve volt a szakképző iskolákban és az egyetemeken.

Közben a BNF-et kiterjesztette, így megalkotta a Extended Backus-Naur Form-ra (EBNF) formulát.

A Pascal kifejlesztése után a Modula nyelvet, majd a Modula-2 nyelvet, később az Oberont is megalkotta.

Közben a Xerox-os tanulmányai után megalkotta a Lilith (a fenti képen) és Ceres számítógépes rendszereket és hozzájuk kapcsolódó operációs rendszereket.

Számtalan egyéb területen is maradandót alkotott s nevéhez kapcsolódik a Wirth-törvény, amely szerint a szoftver gyorsabban avul el, mint a hardver.

Számos kitüntetésben részesült az élete folyamán, s ő lett az eddigi egyetlen németül beszélő informatikus, aki megkapta a Turing-díjat.

Nem sokkal később megkapta a IEEE Computer Society Computer Pioneer díjat és sok más mellett egy aszteroidát is elneveztek róla egy cseh csillagász ‘ajándékaként’.

djp

 

Vélemény, hozzászólás?