• 3 hónap telt el az utolsó módosítás óta
  • 6perc
  • 1497szó
  • 378olvasás

A XX. század legismertebb Jancsija + Az ijfú zseni

Az 1930-as években főként fizikusként, a hangsebességnél gyorsabb áramlásokkal foglalkozott, s ő volt a lökés- és robbanási hullámok első számú szakértője. Ennek következtében már 1937-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, s ugyanekkor meghívták a Ballisztikai Kutató Laboratórium munkatársai közé. A világháború kitörésekor (zsidó származásúként) kötelességének érezte a Manhattan-tervbe való bekapcsolódást, s kapcsolatba került a Hadianyag-ellátási Főnökséggel is.

Neumannt már korábban is érdekelte a számítástechhnika, s az 1930-as évek közepén találkozott az akkor 24 éves Turinggal (a fenti képen), akivel 1936-37-ben együtt dolgoztak. Később felajánlotta neki, hogy maradjon ott és segítsen a kutatásaiban, de Turing ezt visszautasította és visszatért Angliába. Noha ő távozott, a szelleme ott maradt, s Neumann sokat gondolkodott egy számítógép készítésén.

1944 nyarán ismerkedett meg Hermann Goldsteinnel az aberdeeni vasútállomáson, s az ő kérésére kezdett a hidrodinamikával és a ballisztikával alaposabban foglalkozni, s zsenialitását látva egy év múlva már projektigazgatóvá vált.

Ekkor kezdett el foglalkozni az ENIAC-projekttel is a Pennsylvaniai Egyetem Moore Műszaki Iskolájában, s hamar felismerte, hogy a meglévő számítási teljesítmény nagyon kevés. Néhány hónappal később már javasolta egy másik, ma már Neumann-architektúraként ismert architektúra alkalmazását, amely magában foglalta az aritmetikai logikai egységet, a processzor-regisztereket, az utasításregisztert és a programszámlálót is, ahogyan a memóriaegység és bemeneti/kimeneti rendszer is megtalálható volt.

Az e szerint elkészült ‘von Neumann-gépet’, az IAS-gépet  (a lenti képen), 1942-1951 között a Fuld Hall pincéjében tárolták. Mindezt azonban nem a saját eredményének tartotta: „Von Neumann határozottan hangsúlyozta számomra, és biztos vagyok benne, hogy így is volt, hogy az alapvető koncepció Turingnek köszönhető – amennyiben Babbage, Lovelace és másokat nem számítunk.” – mondta Stanley Fraenkel.

Az ENIAC már részben az ő közreműködésével készült el, sőt 1947 júliusától át is alakították, de az igazi új típusú gép az EDVAC lesz. Ezt írja le az 1945-ben megjelent híres műve „First Draft of a report on the Edvac” amelyben megfogalmazta a „Neumann-elveket”. A tanulmány óriási népszerűséget szerzett neki a szakemberek körében, s Cambridge-ben (Anglia) ez alapján tervezték és építették meg az EDSAC nevű gépet. Ugyanebben az időben nevezték ki a princetoni Elektronikus Számítógép projekt igazgatójává, ahol az emberi agy működését modellező gépeket próbálnak tervezni. Ezt a posztot haláláig ellátta.

Goldstein-nel közösen megtervezték minden mai számítógép közös ősét, az IAS-t, amelyben már nagyon sok újítást is bevezet. Az aritmetikai műveleteket már párhuzamosan hajtatja végre, így egy gyorsabb (40-szeres sebességű) és olcsóbb számítógépet sikerült építeni. Kevesebb elektroncső kellett, kevesebb energia fogyott és persze a gép kisebb is lett. Új típusú memóriát alkalmaztak (Williams-csövest) és új típusú utasításrendszert dolgozott ki. Egyre-másra jelentek meg az IAS-klónok az USA-ban: ILLIAC, MANIAC (a lenti képen a tudósok mögött), JOHNNIAC.

Munkatársai közül John W. Mauchlyval és Prespert J. Eckerttel nem alakult ki igazán jó viszonya, mert megtiltotta elméletének szabadalmi védelmét, mert állítása szerint: „A számítógép nem egy vagy több ember tulajdona, hanem az egész emberiségé.”

Közben 1955-ben kinevezité az öttagú Atomenergiai Bizottság tagjává, ami a legmagasabb rangú megbízatás volt egy akkori tudós számára. A megfeszített munkában azonban az egyik legsúlyosabb betegség, a rák támadta meg (amelyet valószínűleg az atombomba kísérletek során szerzett), s amikor 1956-ban megkapta a legmagasabb kitüntetést az Egyesült Államokban, már csak tolókocsiban tudta átvenni, majd sokkal később, 1957. február 8-án meg is halt, a Walter Reed Army Medical Centerben, Washington DC-ben.

Amikor 1955-ben megtudta, hogy beteg, arra is rájött, hogy vele együtt megszűnnek a gondolatai is létezni, amely nagyon frusztrálta. Ahogyan Wigner Jenő, az egykori iskolatársa írta: „Szívszorító volt nézni elméje frusztrációját, amikor minden remény elszállt. Küzdött a sorssal, amely elkerülhetetlennek, de elfogadhatatlannak tűnt számára … az elméje, az amulett, amelyre mindig is támaszkodhatott, egyre kevésbé volt megbízható. Aztán jött a teljes lélektani összeomlás; pánik, fékezhetetlen rémület sikolya minden este.” Barátja, Teller Ede azt mondta: „Úgy gondolom, hogy Neumann többet szenvedett, amikor az elméje már nem működött, mint ahogy valaha is láttam emberi lényt szenvedni.”

Mindez azért is fájt neki, mert Enrico Fermi, egy Nobel-díjas tudós volt az, aki azt mondta róla egy barátjának „Johnny tízszer olyan gyorsan tud fejben számolni, mint én. És meg tudom csinálni tízszer olyan gyorsan, mint te, ebből láthatod, milyen lenyűgöző Johnny.”

Vagy ahogyan Wigner Jenő, egy másik Nobel-díjas mondta: ‘”Az embernek egy tökéletes műszer benyomása támadt, amelynek fogaskerekei úgy vannak megmunkálva, hogy ezredhüvelyk pontossággal hálózzanak.”

Hans Bethe, egy harmadik Nobel-díjas szerint pedig „Néha elgondolkoztam azon, vajon egy olyan agy, mint Neumanné, nem jelent-e jobb fajt, mint az ember?”

A halál gondolata azért is bántotta, mert szerette az életet, szerette a drága ruhákat és tömény italokat, ahogyan a gyors autókat és a piszkos vicceket is. Mindenkivel hamar meg tudta magát szerettetni, még azokkal is, akik sok dologban nem értettek vele egyet. Neumann az élni vágyással küzdött és nagyon félt a haláltól, de semmilyen erő nem tudta megmenteni. Neumann nagyon jól tudta, hogyan kell élni, de nem tudta, hogyan kell meghalni.

Közben 1956-ban megkapta az Albert Einstein-emlékdíjat, az Enrico Fermi-díjat és sok más egyebet, de tudta, hogy ez nem hosszabbítja meg az életét. Egyre nehezebben volt önmaga, pedig ‘Ő volt a „hosszú hajú” matematikus ellentéte. Mindig jól ápolt volt, éppoly élénk nézetei voltak a nemzetközi politikáról és a gyakorlati ügyekről, mint a matematikai problémákról.’ (Peierls)

Eltemetve – édesanyjával – egy princetoni temetőben van, ahol minden évben kitűzik sírja mellé az amerikai zászlót, amely tisztelgés a világháborúban játszott szerepe előtt. (a lenti képen Neumann sírja)

Elsősorban matematikusként tartják nyilván, de ő a számítástechnika modern történetének a(z egyik) legnagyobb alakja. Ő fektette le a numerikus matematika alapjait, ugyanakkor Oskar Morgensternnel közösen alapművet ír a játékelméletről, ami a mai közgazdaságtannak is meghatározó része. Fizikusként a lökés- és a robbanáshullámok vezető szakértője volt, de a folyadékok és gázok áramlásának vizsgálatában is kiemelkedő eredményeket ért el.

Foglalkozott még statisztikával, kvantummechanikával, asztrofizikával, automataelmélettel és meteorológiával. A nevéhez fűződik az információelméletben az entrópia fogalma, ő javasolta Shannonnak ezt az elnevezést. A minimax-elmélet is az ő nevéhez fűződik. Felismerte a széndioxid kibocsátás veszélyeit, a globális fölmelegedés hatását. Mindezek mellett filozófiával is foglalkozott.

Ahogyan látszik, Neumann, vagyis a legokosabb marslakó, szinte (vagy talán nem is szinte) polihisztor volt.

djp

Hogyan értékeli a posztot?

Kattins a megfelelő csillagra!

Átlagpontszám 0 / 5. Értkelés 0

Még nem értékeltél!

Vélemény, hozzászólás?